2009. szeptember 10., csütörtök

Kék vércsék kalandozása

Nyolc magyarországi kék vércsére szereltek idén nyáron jeladót, amelyek három naponta küldik az adatokat - útjukat augusztus 30-tól ezen a térképen lehet követni. "Az eddigi kutatások alapján annyit lehet tudni, hogy a hideg hónapokat Afrikában töltik. Azt azonban, hogy közelebbről a fekete kontinens mely része ad otthont nekik ez idő alatt, teljes bizonyossággal még nem sikerült kideríteni. "- írják az MME honlapján. Április végén jönnek majd vissza Magyarországra. A nyolc kék vércse adatai és fotói erről az oldalról érhetőek el - mindegyik tojó, kettő már július végén elkalandozott Magyarországról keletre.
A kék vércsék hajdan több ezres hazai állománya jelenleg 1000 költő párra tehető. 2006-ban is szereltek jeladót egy Iza nevű madárra, aki idén tavasszal is hazatért, fészkelt, de az ő vándorlási térképére nem leltem rá a neten. Egy remek video a kék vércsékről, és egy jeladó felszereléséről.
(A jeladós kerecsensólymok kalandozásai ezen a térképen követhetők, és októbertől két fakókeselyűt is jeladóval követnek majd. A jeladós vándorsólymok térképe pedig itt van.)

Nincsenek megjegyzések: