2009. július 31., péntek

A nagyhalászi fiókák végleg kirepültek a fészekből

A Webmadarász fórumban július 26-i az utolsó kép, amelyen még látható egy kisgólya: végleg kirepültek az idei gólyafiókák a nagyhalászi fészekből. Július 27-e óta már nem jár vissza a négy fióka egyike sem a fészekbe, önálló életbe kezdtek. A fiatal gólyák ilyenkor csapatokba verődnek, készülődnek első nagy útjukra Afrikába. A fészekben már csak a két gólyaszülőt látni, pihengetnek, erősödnek, hiszen négy fiókát táplálékkal ellátni nagy feladat volt, láthatóan le is soványodtak kissé. Szerencsés, sikeres költési évad volt ebben a fészekben az idén is: az öt kikelt fiókából a legkisebbet ugyan néhány napos korában a gólyaszülő életképtelennek ítélte és megette, de négy fióka rendben felnőtt, kirepült, átéltek ugyan néhány vihart, esős napokat, de a jégverés elkerülte őket, és a gólyaszülők elegendő táplálékot is tudtak szerezni. A Webmadarász fórumban elmentett kameraképek békés, szorgalmas kotló-fiókanevelő hónapok emlékét őrzik Nagyhalászból. 3-4 hét múlva az öreg gólyák is útnak indulnak, addig pedig néha ilyen tavaszt idéző szerelmes jelenetekkel is megörvendeztetik a kameranézőket...

Képek: Öregferi - Webmadarász fórum

2009. július 30., csütörtök

Jégmadarak és fiókáik

Egy németországi webkamera jégmadarak költőüregét mutatja. A jégmadár látványosan színes madár, a fészkéből azonban infrakamerás fekete-fehér képet közvetítenek, hiszen költőüregben fészkel. A Wikipedia írja róla: "Folyók és patakok mentén fészkel: a függőleges partszakaszba kb. méternyi hosszú, vízszintes csövet, ennek végén tágas katlant váj. Fészket nem épít, hanem a kiöklendezett halszálkákra rakja 6-7 gömbölyű fehér tojását, melyen 21-27 napig kotlik."
Július 26-án, 26 napos korukban repültek ki az előző webkamerás fészekalj fiókái, és máris egy újabb fészket, tojásokkal, mutat a webkamera. Németországban idén a jégmadár "az év madara".
A Webmadarász fórumban az előző fészekalj felnövekedésének csaknem minden napjáról van kép, valamint Betty látványos animációja is látható a fiókák életének 26 napjáról a kikeléstől a kirepülésig. Ilyenek voltak a jégmadár fiókák a kirepülésük előtt kb. egy héttel.

Képmentés: Betty - Webmadarász fórum

40 fekete gólya...

(Kattinst a képre és megnő!)

Ritka látvány, 40 fekete gólya egy csapatban, a Hortobágy közelében, a Tisza árterében. (Magyarországon csak kb. 200-250 pár fekete gólya él...) A képet Pusi, a Madárlesők fórum tagja készítette, a teljes képsorozat: itt. Pusi írta: "20-an voltak, azután az erdő felől jöttek még húszan. Nem egyenként, hanem egyszerre. Összeállt a nagy csapat, 11 óra körül aztán elkezdtek termikelni. után elmentek valahova, de hogy hova, azt sajnos nem tudom. "

10 napos kéménysarlósfecskék

Kép: Betty - Webmadarász fórum

Tíz nappal ezelőtt keltek ki a tojásból az amerikai kéménysarlósfecske-fiókák - kb. 2,5 - 3 hét múlva fognak kirepülni... szépen tollasodnak és már most alig férnek a fészekbe... kikelésük óta minden napjukról van fotó a Webmadarász fórumban! Látványos képsorozat, ahogy a meztelenke fiókákból tollasodó madárka lesz pár nap alatt...

2009. július 28., kedd

Újra működik a zalaistvándi gólyakamera

(Kattints a képre és megnő!)

Mire felnőttek és kirepültek a kisgólyák, beérett és learatták a gabonát, összegyűltek a téli takarmánynak szánt szénabálák a kép jobb oldalán, szóval mindössze röpke nyolc hét alatt, sikerült megjavítani az MME zalaistvándi gólyakameráját, amely a legszebb tájképet adó hazai gólyakamera. Négy szép gólyafióka nőtt fel, egy-két hétig még alkalmunk lesz látni őket, aztán útra kelnek Afrikába...

2009. július 24., péntek

Fekete gólyák a Hortobágyon

Meglepően sok fekete gólya egy csapatban a Tisza hortobágyi árterén, pedig még csak júliust írunk... A képet Pusi, a Madárlesők fórumának tagja készítette mai "fotóstúráján". Kedvező életteret nyújthat a környék ennek a rejtőzködő életmódú, ritka madárnak, ha ennyien fészkelnek a közelben - 2000-es adat szerint mindössze kb. 250 pár fekete gólya fészkel hazánkban a szakértői becslések alapján.
További képek itt és itt. Korábbi fotók a fekete gólya fészekről és a benne felnövekedett két fiókáról itt.
Az MME honlapján írják: "A fekete gólyák augusztusban a táplálkozóhelyeken csapatokba verődve gyülekeznek. Az egy fészekből származó fiókák nem maradnak kirepülés után sem a szülőkkel, sem együtt, a csapatok összetétele és létszáma változik. Az ivarérett madarak általában előbb hagyják el a fészkelőterületeket, mint a fiatalok. A fekete gólya vonuló madár, az őszi gyülekezés után laza csoportokban dél felé repülve, az európai állomány nagyobb része a Boszporuszon, kisebb része a Gibraltári-szoroson át hagyja el Európát."

2009. július 23., csütörtök

Fényvédő "krém" a gólyalábakon...

Fehérre festett gólyalábak a darányi fészekben.... a gólyák az erős napsütésben, forróságban úgy védik a lábukat, hogy saját ürülékükkel "bemeszelik" őket...

2009. július 22., szerda

Kirepült a macskamadár fiókája

Kirepült a macskamadár fiókája. Kétszer is költ évente, ez a második költése volt. A három tojásból csak egy fióka kelt ki, még két hét sem kellett a kireppenéséhez, július 11-én bújt ki a tojásból és tegnap szárnyra kelt, az első tojást június 26-án tojta a madármama. Felnövekedésének minden napjáról találhatnak képet, videot a Webmadarász fórumban. A gezerigófélékhez tartozó, Amerikában honos macskamadár onnan kapta furcsa nevét, hogy bizonyos helyzetekben macskanyávogáshoz hasonló hangokat hallat - itt meghallgatható a szokásos rigófüttyögős éneklése és a nyávogásszerű is (utóbbi a Mew call-ra kattintva indul).
Két kép a fiókáról a kikelése napjáról, a harmadik pedig tegnapi, kirepülés előtti kép a felnőtt kismadárról.

Képmentés: Betty és Margó77 - Webmadarász fórum

2009. július 19., vasárnap

Fecskeparádé

Kirepültek az egyik webkamerás odúból a bíborfecskefiókák - így sorakoznak ezen az érdekes "fecskelakótelepen" Orlandóban. Július 7-i kép a fiókákról - felnövekedésük minden napjáról látható kép a Webmadarász fórumban. A webkamera a fecskekolónia több odújából közvetít hangot-képet.

Képek: Betty - Webmadarász fórum
Az amerikai kéménysarlósfecskék ágdarabkákból összerakott fészkén gyakran melengeti egyszerre a fecskepár mindkét tagja a három tojást. Két-három nap múlva kikelnek a fiókák.
Képmentés: Betty - Webmadarász fórum
Ebben a németországi bekamerázott sarlósfecske-fészekben két fióka nőtt fel - egyikük már kirepült. Egy július 2-i kép róluk. Felnövekedésük története képekben végigkövethető a Webmadarász fórumban.

Kép: Betty - Webmadarász fórum

Itt pedig egy zalai buszállomás lámpaburákra telepedett fecskekolóniájának egy része...

Fotó: Gitta - Webmadarász fórum

Fehér gólyák Észak-Amerikában

Furcsa ezt nekünk látni, de a képek alapján úgy tűnik, hogy a detroit-i állatkertben a földön fészkelnek a gólyák. A havat-hideget jól tűrik, ezt látjuk az Európában áttelelő gólyákon is... itt egy tavaly februári fotó, a detroiti állatkert gólyapárjáról. Az állatkertben sokféle európai és afrikai madárfaj megtalálható, és gólyaszaporítási programjuk igen sikeres. Ezen az állatkerti képen az látszik, hogy a földre rakott fészekben keltek ki a fiókák.
A detroiti állatkert egy kanadai szafariparknak is adott egy gólyapárt, akiknek egyik tojását sikerült mesterségesen kikeltetniük. Egy állatgondozó nevelgeti ezt a most háromhetes kisgólyát.
Részletes történetük és a teljes képsorozat itt. Szerzője a nem mindennapi gólyanevelési történetet a továbbiakban is figyelemmel kíséri és fotókon megörökíti.

2009. július 12., vasárnap

Kirepültek a gezerigó-fiókák

Képmentés: Betty - Webmadarász fórum

Még két hét sem telik el egy gezerigó-fióka kikelése és kirepülése között. Ezen a webkamerán végig lehetett nézni két fióka kitollasodását, ezen a 8 perces videon pedig azt, ahogy a kismadarak tegnap rászánták magukat a kirepülésre. Az Észak-Amerikában élő gezerigó hangutánzó képességéről híres madárfaj, számos más állat, sőt gépek zaját is utánozza. További infok, képek, videok a fiókák felnövekedéséről a Webmadarász fórumban!

2009. július 11., szombat

Karolinai kisrécék

Kirepkedtek a karolinai kisrécék - a kacsamama többször felszállt a költőláda kijáratához, majd vissza... kellett egy kicsit győzködnie a tegnap és ma kelt kisrécéket, hogy kövessék őt... aztán egyszer csak megindultak, és pár perc alatt kireppent mindegyik... , hogy a kacsamama után totyogva vízre szálljon... A réce fészekhagyó madár, kikelés után, miután megszáradtak, a kisrécéket anyjuk vízre vezeti... Képsorozat és animáció a Webmadarász fórumban!

Kitollasodott a békászósas-fióka...

Képmentés: Margó77-Webmadarász fórum

A tervek szerint, megfelelő időjárás esetén, holnap gyűrűzik meg a szépen felcseperedett észtországi békászósas-fiókát. Május 31-én kelt ki az első fióka a tojásból, s bár két nappal később kikelt a második tojásból is egy fióka, neki csak a "biológiai tartalék" rövidke szerepe jutott, hiszen a békászósas-fészkekben jellemző módon itt is "kicsinálta" a másodikként kelt fiókát az idősebb testvér. A sas-szülő megette az ötnaposan elhalt fiókát, és megetette belőle őt is, az elsőszülött fiókát. Aztán békés sasfióka-nevelő időszak jött, és immáron ekkorára nőtt és kitollasodott az egykori pehelygombóc... 55-60 napos korában fog kirepülni a fészekből.
Egy kis visszajátszás...
Június 28.Június 11.

Képmentés: Betty-Webmadarász fórum

Június 4.További képek, videok a sasfióka neveléséről a Webmadarász fórumban!

2009. július 10., péntek

Kireppentek...


Fotó: Pusi - Madárlesők fóruma - 2009. július 10.
Ma a hortobágyi fészekből kirepült az egyik kisgólya a négy közül (képsorozat itt), és a darányi fészekből is kirepült az egyik a három közül. A nagyhalászi gólyafiókák is erősen gyakorlatoznak...
Update, július 11: kora délután az első nagyhalászi fióka is szárnyra kelt. Az MME oldalán közzétett kép az eseményről: itt.

2009. július 7., kedd

Röpgyakorlat


Ilyen légi mutatványokat láthat, aki a nagyhalászi gólyakamerát nézi - már 2-3 méter magas felugrásokat produkálnak a fiókák, rákapva tán egy széláramlatra... edzik szárnyaikat, láthatóan vonzza már őket a lég... csak egy lendület kell, és elröppennek egy iskolakörre... A gólyák repülni tudása örökletes képesség. Öregferi képsorozata a Webmadarász fórumról!
(Kattints a képre és megnő!)
Tavaly május 10-én kelt ki az első nagyhalászi fióka és július 13-án repült ki az első. Idén május 9-én bújt ki az első a tojásból, a kirepülés pár napon belül várható...

2009. július 6., hétfő

Kabasólyom-kamera

Egy kabasólyom fészkét mutatja ez a skóciai webkamera - két tojáson kotlik a madár. A kabasólyom későn, csak júniusban tojja meg tojásait, így fiókái éppen akkor lesznek kicsik, amikor sok, még gyenge, tapasztalatlan, épphogy kirepült fiatal kismadárkát talál prédának...

Melyik repül ki először?

Kele, Kócos, Kófic és Kóbor lett a neve négy nagyhalászi gólyafiókának. Hatalmasakat szökkennek már, többször úgy tűnik, hogy na, most mindjárt kireppen, aztán mégse...- de bármelyik nap kirepülhet valamelyikük, és megteheti az első kört a fészek környékén...

Képmentés: Öregferi - Webmadarász fórum - További képek, animációk a Webmadarász fórumban!