2009. augusztus 9., vasárnap

A halászsas zsákmánya

A Sulinet oldalán tanítják: "A halászsasok Európában meglehetősen ritka madárfajnak számítanak és számuk egyre csökken. Az egész kontinensünkön körülbelül 8000 pár költ. A Brehm által rárónak nevezett madár külön családot alkot a sasok mellett. A megkülönböztetést meg is érdemli, minthogy olyat tud, amit a többi sas nem, ugyanis a víz alá veti magát zsákmánya után. Szinte kizárólag hallal táplálkozik, zsákmányát speciális módon szerzi. Ha kiszemeli zsákmányát, torpedóként zuhan a vízbe, teljes testével alámerül, megragadja áldozatát, majd nagy erőfeszítés közepette kiemelkedik a vízből. A levegőbe emelkedve a kifogott halat először keresztben tartja, aztán befordítja a repülés irányába, hogy csökkentse a légellenállást." A megszerzett zsákmány pedig így érkezik a fészekbe... Pillanatképek két webkamerás finnországi fészekből. Lahikuvaan- ebben a fészekben két fióka nőtt fel, kirepültek már, de még visszajárnak: Képmentés: Öregferi - Webmadarász fórum

Hailuoto - jóval északabbra van, mint az előbbi fészek. Itt három fióka van, kettő már kirepült, a harmadik fióka lába sérült, az ő történetéről már korábban írtam... Ez a kép egy július 17-én elkapott pillanat.
Képmentés: Margó77 - Webmadarász fórum

Nincsenek megjegyzések: