Sasfióka-sors IV.

Jól van a bicebóca halászsasfióka, akit egy árokban találtak meg, 2 km-re a fészkétől. (lásd tegnapi bejegyzésemet) Egy állatkertbe vitték, ahol megvizsgálták, lábujjai működnek, de a fióka erőtlen, súlya kevés. Eszik, így a súlya és az erőnléte is javulni fog, és a közzétett információkból az következtethető ki, hogy a madár "együttműködik" az állatkerti szakemberekkel, ami növeli a gyógyítás esélyét. Elviszik a 70 km-re lévő Rovaniemibe megröntgenezni, utána tudnak többet mondani a lábáról. A fióka lába nem fáj, mert lehetővé teszi, hogy az emberek megérintsék. Az állatkertben, ahova került, korábban már sikeresen gyógyítottak halászsast, akit visszaengedtek a vadonba.
Szerencsére fel sem vetődött, hogy el kell altatni a fiókát, hanem belekezdtek a vizsgálati-gyógyítási folyamatba. Tehát nem igaz az a korábbi érv, hogyha kivették volna a fészekből, akkor el kellett volna altatni. Az is kiderült, hogy az az érv sem igaz, hogy nincs olyan hely Finnországban, ahol gyógyítanának halászsast - merthogy a Ranua állatkertben korábban is gyógyítottak meg sikeresen halászsast, aki visszatérhetett a vadonba. Miért nem tudtak erről a finn "környezetvédelmi-természetvédelmi-illetékes" minisztériumban, akinek a tisztviselője emailben győzködte a világ különböző madaras fórumainak olvasóit arról, hogy a lehető legjobb megoldás, ha a természetre bízzák Koo sorsát? Vajon hogy lehet, hogy a természetvédelmi hivatalnokkal ellentétben a vadász és/vagy rendőr tudta, hogy melyik buszra kell a röpképtelen halászsasfiókát egy kartondobozban felraknia, hogy eljusson a 200 km-re lévő Ranua-állatkertbe? Csak nekem van az az érzésem, hogy a bicebóca-sasfióka sorsát cirkuszi attrakcióvá tette a webkamera üzemeltetője?