2008. június 11., szerda

Gólyagyűrűzés Zalaistvándon

Ma reggel meggyűrűzték a zalaistvándi webkamerás gólyafészekben a kisgólyákat. Még félóráig sem tartott. Megérkezett a daruskocsi, aminek az emelőkosarában két ember felment a fészekhez, és szépen sorban kiemelték a lapuló gólyákat, lábukra tették a gyűrűt, majd fényképeztek, és integettek a webkamera látogatóinak. Gondosan ügyeltek arra, hogy egyikük hátat fordítson a kamerának és így jól olvasható legyen hátán a póló MME-emblémája. (MME =Magyar Madártani Egyesület). Egy kisgólyát levittek a nagy eseményre a fészek alatt összesereglett kis- és nagy gyerekeknek megmutatni, aztán persze visszavitték a fészekbe, és a daruskocsi felvitt egy óvodást és az óvónénijét, hadd lássák ők is fentről a gólyákat.
A kisgólyák veszélyhelyzetben jellegzetes lapulása pedig meglepően rövid ideig tartott, pár perccel a daruskocsi távozása után már vígan kelepelgettek...! Sorsuk a most feltett gyűrűk alapján követhető lesz.
Zalaistvándra március 22-23-án jöttek vissza gólyák, április 4-10. között öt tojást raktak, az első fióka május 4-én kelhetett ki. Öt-hat hetesek a gólyák, 3-4 hét múlva már biztosan kirepülnek.





Nincsenek megjegyzések: